Tehetségcsíráztató tábor a Kismagosban

0
79

2015. június 20. és 24. között került sor a Magosfa Alapítvány Tehetségcsíráztató táborára a Kismagos Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Központban. A táborban 20 tanuló vett részt egyéni kutatási témákkal: többek között rovarok látása, éjszakai életmódú ragadozók, csillagászat, denevérek tájékozódása, vízi mikroszkopikus gerinctelenek. Az 5 napos tábor során a tehetségek szakmai programokon vettek részt, valamint egyéni kutatási terveiken dolgoztak, illetve egy-egy közös projekttel is előrukkoltak. A tábor zárónapján került sor a kutatási eredmények bemutatására, megvitatására. A tábor egyik fő attrakciója az ásvány – és cukorkristályok vizsgálata volt polarizációs mikroszkóppal: a szivárvány minden színében tündöklő kristályok kivetített képét zenei aláfestéssel csodálhatták a gyerekek.
A tábor az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati támogatásának köszönhetően jött létre.

 

1 2 3

A tábort támogatták:

logo1 logo2 logo3 Alap CMYK