Maga a nyár fülön csíphető…
Az almafa, mely türelmesen várja sorsát. Gyümölcse, ágai, a mező ahol él – tobzódnak a hajnali fényben.
A csűr varázsa nem az elcsent ölelésektől, hanem a hajnal csókjától lesz valóban varázslatos.
A vízen tükröződő felhők násza.
A romházban a leszakadt gerendán a napsugár billegése.
A templom felett a mélykék égbolton sárkányrepülő szállt kelet felé.
Az Örökduna vize, iszapja, kavicsai hiábavalók az Őt elevenen szerető lábak, kezek nélkül.
A lemenő nap sugarai a szemközti falon – galamb suhant el, árnyékot vetve rá.
A gyermek, aki az esthajnalcsillagot meglátva kinyújtja kezét.
A többi csak körítés.
Szöveg és fotó: Kovács Gabriella
