Szent István ünnepére – Török Máté előadóművész (Misztrál) beszéde 2015. augusztus 19-én Verőcén

0
248

Szent István királyról a mai, XXI. században nem beszélünk sokat, s azt is kijelenthetjük, hogy nem is tudunk róla eleget. A Szörényi-Bródy rockoperából a legtöbben őrzünk valamely István-képet, mégsem mondhatjuk, hogy ismerjük őt és a korát. Sokan nem kedvelik az ő kultuszát, mert úgy gondolják, hogy a magyarság ellen cselekedett azzal, hogy külföldi nagyurakkal és papsággal vette körül magát, s a kereszténység bevezetésével az ősi „rendet” borította fel, s tett ellene.

szti3kicsi
Török Máté – Fotó: Révuti Norbert

 

Vannak krónikáink és dokumentumok az életéről, tetteiről, de a számos írás között sokszor ellentmondások vannak. Ami biztos, hogy a legtöbbünkben megingathatatlan tisztelettel övezett Szent László királyunk idején, s az ő kezdeményezésére, VII. Gergely pápa engedélyével szentté avatták 1083. augusztus 20-án, 932 évvel ezelőtt. Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király. István halála után mindössze 45 esztendővel. Abban az időben, amikor még nem csupán legenda volt a személye, hanem olyan emberek éltek a földünkön, akik ismerték őt életében, s tisztelői között volt Szent László király is!

Egyezer esztendeje ennek a földnek ő volt a királya, s azt akarta, hogy 1000 esztendő elteltével ezen a földön magyarul beszéljenek, magyarként éljenek az emberek, s létezzen Magyarország. Most elmondhatjuk, hogy idáig ez sikerült.

De ma is magyar-magyar ellen cselekszik, az ember-ember ellen tör, vallások-vallások ellen, politikusok hatalomért, művészek felmagasztalásért, szegény sorsúak megélhetésért, gazdagok pénzért harcolnak, s állandó a fény és sötét közti küzdelem. Hiszem, hogy a sötétség a fény hiánya. Ebbe a Fénybe, Jézus Krisztusba kapaszkodott István királyunk annak idején, felismerve a Fény erejét, s látva a sötétség lehetőségét. Ma ugyanilyen döntéseket kell hoznunk, s hoznia a döntéshozóknak. Merik-e megtenni? Megítélhetjük-e 1000 év távlatából egy ember emberségét, tetteinek nagyságát? Az eredmények láttán, igen, megítélhetjük. Az emberi mivoltunkban gyökeredzik a kétkedés, a magunk igazának hangoztatása, elfogadtatása. Mindig fontosabbnak érezzük a magunk igazát, az egység megteremtésénél. Törvények nélkül nincs együttélés! A legkisebb törzsnek is van vezére. Ennek a népnek abban az időben ő volt az.

A kereszténység felvétele mellett Istvánnak köszönhetjük a jogállamiság megalapozását is. Magán- illetve büntetőjogi rendelkezései azt célozták, hogy a társadalom rákanyarodhasson a szilárd jogállamiság útjára a magánbosszú és az önbíráskodás nomád vonaláról. István törvényei egészen a 20. századig részét képezték valamilyen formában a magyar jogrendszernek.

A kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett. Kötelezővé tette a misére járást. Kérdezhetjük, hogy, miért kéne minden vasárnap templomba menni. Azért, hogy megtanuljunk ott lenni. És miért kell ott lenni? Hogy elfelejtsük az ént az életükből egy kis időre. Ma is nagy szükség van erre. Az ima és a templom nem pusztán a pátosz helye, s nem divatjamúlt szokás. Olyan hely és erő, melyet csak általa kaphatunk meg. S a templom az a hely, melyet megszentelt az ima.

Ahogy Reményik Sándor fogalmaz Templomok című versében, mi magunk is templomok vagyunk:

[..]

Az én szívem is álmok temploma

És Isten minden templomban lakik.

A törvények mellett fennmaradtak Szent István Intelmei,, melyet fiának, Imre hercegnek fogalmazott meg. Ennek VI. pontja a következő:

“A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy’ méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.”

Ő nem az országra törő ellenségről ír, hanem arról, aki itt akar új életet kezdeni. Vajon most, 2015-ben mit mondana István királyunk erről? A válasz előtt biztosan imádkozna! Mert hitt az ima erejében, s aki egyszer is megérezte ezt az Erőt, hisz benne. Nem mondanám, hogy ma, a világban béke van, de akkor se volt, s amit István is megérzett, azt Babits Mihály a XX. században így fogalmazta meg:

Kard ha csörren, vér ha csobban,

csak az ember vétkes abban.

[..]

Csöndes ő míg mi viharzunk

békéjét nem bántja harcunk:

Rajtunk múlik, mit cselekszünk, s rajtunk múlik, hogy gondolkodunk! De tiszteljük elődeinket, apáinkat, anyáinkat, keressük meg a bennünk rejlő hasznosat, mely a közösségünket segíti, s ne akarjunk mások lenni, mint amik vagyunk!

Az Isten-tagadó ember annyit tud biztosan, hogy nem él itt örökké. A kétkedő ember perlekedik Istennel, de tudja, hogy Isten van. A hívő ember megtapasztalta Istent, a közömbös ember imája pedig nem kedves Istennek. Hogy ki vagy te, magad válaszolod meg. De a csend és az elszántság elengedhetetlen hozzá. A XXI. század legnagyobb problémájának azt a néptömeget tekintem, akinek nincs önismerete, s nem szán csendet ennek megválaszolására. Azoknak nincs „vesztenivalója”, mert más mondja meg, kik is ők.

Mit látott meg Szent István a kereszténységben? A lényegét. Isten akaratát! A fennmaradás egyetlen zálogát. S bár a kereszténységet irányító egyházat emberek vezetik, emberi tulajdonságokkal, olykor emberi gyarlósággal, kicsinyességgel, de Isten által felszentelve. Gondolja végig mindenki, hogy a maga életében ismer-e olyan intézményt, céget, civil közösséget, amely évszázadokig fennmaradt. A katolikus egyház kétezer éves, s bár számos fekete folt van a ruháján, mégis létezik, mert az emberi szabadakarat által tévútra vezetett egyházat a történelem folyamán az Isten, s az őt szolgáló emberek mindig visszatérítették a helyes útra. Ilyen a mi utunk is. Katolikus vagyok, s az egyházam belső útjait látva sokszor megkérdőjeleztem a nagyságát, de aztán megismerhettem olyan papokat, akik az egyházuk által is nehéz helyzetben voltak, mégis kiálltak mellette, s megismerhettem olyan idős embereket, férfiakat, asszonyokat, akik mélyen, elkötelezve hitték az Istent saját nehéz helyzetükben, s megismerhettem orvosokat, tanárokat, művészeket, akik nem gondolták, hogy általuk lesz több a világ, hanem velük. S hitték közvetítő szerepüket alázattal, s tudtak mosolyogni a bajban is. Láttam földműveseket, akik megpróbálták kinyitni a szemem a természet ezer csodájára, s tanították, hogy ilyet ember nem alkothat. Önmagukat nem ismerő, vagy önmagukkal megalkuvó  emberekben ilyet nem láttam. De láttam olyan igaz barátot, aki nem volt katolikus.

Ha hiszünk abban, amiben Szent István hitt, akkor bármikor, bármilyen mélyről is kapunk lámpát a sötétség legyőzésére. Ebben látom a nagyságát! Abban, hogy ő észrevette ezt olyan időben, amikor ezt nagyon kevesen látták, s meg is tette, amit kellett, hogy ma, itt, magyarul, magyar földön megemlékezhessünk róla.

Az örökös nélkül maradt Szent István király halála előtt a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának ajánlotta fel. S bár Szűz Mária számos ország védőszentje, de Magyarországnak királynője! S külön figyelmet érdemel, hogy Szent István király Nagyboldogasszony napján, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepnapján, 1038. augusztus 15-én hagyta itt a földi világot.

S a végén szóljon az egyik régi, Kölcsey Ferenc himnusza előtti magyar népének, melyet himnuszként énekeltek:

Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha országunk istápja!

Hol vagy István király? Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben teelőtted sírván.

 

Virágos kert vala híres Pannónia,

E kertet öntözé híven Szűz Mária.

Nézz rá István király bánkódó hazádra,

Fordítsd szemeidet régi országodra.

 

Verőce, 2015. augusztus 19. – Török Máté (Misztrál)