Nem szűnik meg a Boronkay-ban a gimnáziumi képzés

0
547

A váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumban nem fog megszűnni a gimnáziumi képzés. A Boronkay igazgatója az Indexnek nyilatkozta, hogy jövőre ugyanúgy két gimnáziumi osztályt indíthatnak, és még jól is járnak, mert elkezdhetik a két tannyelvű képzést. Az viszont igaz, hogy más, kevésbé színvonalas szakközépiskolákban megszüntethetik vagy más helyre vihetik el a gimnáziumi képzést. A Népszabadság írt nem rég arról, hogy több olyan népszerű iskolában is felmerült a gimnáziumi képzés megszüntetése, amelyek a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerültek át. Idén júliusban 300 szakiskolát és szakközépiskolát adtak át a szakképzésért felelős NGM fenntartásába, részben azzal a céllal is, hogy a szakiskolák átessenek egy profil tisztításon, és csak szakképzéssel foglalkozzanak. A Boronkay, vagy például a győri Krúdy Gyula gimnázium azonban rendre előkelő helyen szerepel a középiskolai rangsorokban, hiszen igen magas szintű a gimnáziumi képzés is ezekben az intézményekben. A Nemzetgazdasági Minisztérium a híresztelésekre reagálva, azt közölte, hogy “a színvonalas gimnáziumi osztályok léte és további működése eddig sem volt, és a jövőben sem lesz kérdéses.”

A kormány célja az, hogy a gimnáziumok mindenhol erős képzést folytassanak és elsősorban a továbbtanulásra készítsék fel a diákokat. Várható, hogy a jövőben kevesebb gimnáziumi hely lesz, és ide nehezebb is lesz bejutni. A gyengébb tanulmányi eredményű tanulóknak ezért azt ajánlják, válasszanak inkább valamilyen érettségit is adó szakképzést.

boronkay
Fotó: MTI