Világörökségek egy napi járóföldre

0
474
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Most kivételesen nem a Dunakanyar vidékét szeretném dicsőíteni – úgyis tudjuk – mennyire lenyűgöző táj, ahol élünk, inkább magunknak, itt lakóknak szeretnék a figyelmébe ajánlani két olyan helyet, amely méltán lehet úti célunk valamelyik hétvégén, akár decemberben is. Végtére is, néha jó egy kissé eltávolodni otthonról, hogy igazán értékelni tudjuk azt, ami nekünk adatott. Mindkét település könnyűszerrel megjárható autóval 1 nap alatt, hiszen az egyik 80, a másik 105 kilométerre van tőlünk (Kismaros). Előbb jöjjön a közelebbi, a következő cikkben pedig majd a távolabbi azoknak, akik még kalandvágyóbb természetűek.

 

Hollókő

Kiváló 1 napos kalandnak tűnik elmenni a palócok e megmaradt, csodás kis falvába. Az alig 400 lelkes zsákfalu, valami érthetetlen oknál fogva, szinte érintetlen faluképpel maradt meg az utókornak. Amikor ilyen helyeket látok, mindig elgondolkodom, hogyha 1914 után rögtön 2015 következett volna, talán komplett megyéink lehetnének világörökség részek. Sajnos a magyarországi falvakon a 20. század igen erős nyomokat hagyott, amelyek bizony sok esetben inkább értékvesztést jelentenek, semmint gyarapodást. Hollókő a legrégebbi -1987 óta – magyarországi világörökség helyszín, sőt az első falu volt a világon, amely kiérdemelte ezt a címet. Az ófalu házacskái, a fő utca ódonsága visszacsempész valamit a régi világ hangulatából, ahogy végig sétálunk a bazalt kockákon, szinte magunk is palóc viseletben járó gazdának érezzük magunkat. És ahogy szokott lenni, akinek van, annak adatik, a település felett még egy gyönyörű vár is magasodik. Szerencsére a felújított Hollókői vár nem térdig ér, hanem sok fal, lépcső és néhány terem is bejárható. Igazi sasfészek, egy kompakt erődítmény, hiszen udvara szinte nincs is, cserébe viszont pazar a kilátás a végtelennek tűnő nógrádi dombokra. Friss fejlesztésként, egy klassz történelmi játszótér is épült a faluban. Hollókő jó hely. Nem először, és remélhetőleg nem is utoljára jártunk ott.

Távolság Kismarosról: 80 km, menetidő kb. 1,5 óra, szabályosan, kényelmesen. A Katalinpuszta, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Szécsény útvonalat ajánlom.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERAFotók: Aradi Szilveszter