A verőcei Falukarácsony fotókon

0
217

A december 19-én lezajlott Falukarácsonyt Greff Katalin nyitotta meg, majd Grauszmann György polgármester ünnepi gondolatait hallgathattuk Verőce sportcsarnokában.

Ezután a Verőcei Református Óvoda Mackó csoportjának műsora  következett, amelyet Fogarassy Hajnalka, Gálné Cserni Zsuzsanna óvónők terveztek, a Verőcei Református Iskola  4. a és b. osztályának előadását pedig Kleiner Ferencné Kati néni, Horváthné Laukó Mónika és Szigeti Benedek Sándorné tanítottak be. A Kistücsök csoport táncát a gyerekeken kívül Daragó Évának és Mucza Péternek köszönhetjük. A Cantus Beatus kórus előadásában Karácsonyi énekekből álló kompozíciót hallhattunk, vezényelt: Verbay Zsolt. Fejérdy Áron atya ünnepi gondolatait a Kiskabóca csoport előadása követte, majd az Őszikék tánccsoport a koreográfiájában gyönyörködhettünk, amelyet Kakas Éva, az együttes vezetője talált ki és tanított be. Márkus Gábor Református Tiszteletes úr ünnepi gondolatai után lépett színpadra a Dancer Shadows együttes, az előadást Rák Orsolya sajátíttatta el a gyerekekkel. A Verőcei Citerások műsorát Tányéros József gondolta ki, a Verőcei Csattogók mezőségi táncának koreográfiáját pedig Kovács Henrik készítette. A verőcei apukák (akiknek a hobbijuk a foci) meglepetés előadását követően a Daragó Éva és Mucza Péter által megtanított kalotaszegi táncot tekinthettük meg, melyet a Nagykabóca tánccsoport adott elő. A Falukarácsony képeit Selmeczi Kovács Ádám és Révuti Norbert készítette.

Selmeczi Kovács Ádám fotói:

Révuti Norbert képei: