Magosfa – gyerekeknek

0
140
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Megjelent a Magosfa Alapítvány legújabb, gyerekeknek szóló kiadványa

Az üveghegyen is túl…. van egy hely, ahol az emberek nem szemetelnek címet viselő színes foglalkoztató-füzet a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás, valamint a hulladék-megelőzés témaköreit dolgozza fel. A füzetben található feladatok egy mese köré épülnek: a mese főhőse, Kisvidra elindul, hogy megkeresse azt a helyet, ahol az emberek nem szemetelnek, ugyanis családja addigi élőhelye veszélybe került. Kisvidra útközben veszélyes, de izgalmas kalandokon megy keresztül, és sok új barátra tesz szert. A kisiskolások úgy segíthetnek Kisvidrának átvészelni a kalandokat, hogy megoldják az egyes fejezetekhez tartozó egyéni, valamint csoportos, iskolai és otthoni feladatokat is. Többek között át kell vezetni Kisvidrát a fémek labirintusán; vízesés-falat kell építeni, hogy a patak ismét szabadon folyhasson; segíteni kell átkelni a veszélyes anyagok mocsarán… A kiadvány elkészítése során sok segítséget kaptunk a szokolyai Cseh Péter Általános Iskola diákjaitól, akik nem csak a feladatokat tesztelték, hanem a mesefolyamhoz is volt javaslatuk, sőt, megrajzolták a még hiányzó grafikákat!

2824441f-1705-4321-852c-96d0bf81b0dc

A kiadvány egyes feladatait az elkövetkező hetekben több iskolában is kipróbáljuk: eddig a váci Karolina Katolikus Általános Iskola, a szokolyai Cseh Péter Általános Iskola, valamint a váci Juhász Gyula Általános Iskola diákjai számára tartottunk foglalkozásokat a kiadvány alapján.

A kiadvány elérhető a Magosfa Alapítványnál (www.magosfa.hu)!

A projekt az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával valósult meg.

www.szelektalok.hu

ba213c36-30ed-4bfa-873e-1102d81937b6