Beszélgetés Bittner Meenakshi Dórával, a Holdon át című film egyik alkotójával és főszereplőjével.
India képlékeny. Örök és mégis örökké változik. Letisztult, kikristályosodott formában tálalja őseinek bölcsességét, szellemiségét mozdulatba, mosolyba simítva… És akit átjár a kettősség – az örök és a változó – nem lesz már többé olyan, mint volt.
Üdv a holdfényben, üdv Verőcén. Itt forgatták 2015 májusában ugyanis a Holdon át című kísérleti filmet, mely a napokban nyerte el a Chennai-i Nemzetközi Független Filmfesztivál négy rangos díját, a legjobb kép, legjobb színésznő, legjobb zenei rendezés és második legjobb film kategóriákban.
Nem kevesebbre vállalkozott Tóth Tamás filmrendező, mint hogy párhuzamba állítsa az időtlenséget a jelennel, az isteni akaratot a jelen kor emberével, az én ketté osztott részeit egymással, a hazait a messzi távollal, az éjszakát a nappallal, a mesét a valósággal. Eszközül, társul szegődik a zene és tánc, melynek nyelve szimbólummá sűríti a legfinomabb mozdulatot is, melyet érzékenyen ad vissza az operatőri munka, melyet Révész Balázs jegyez.
Kisduna: Először is engedd meg, hogy gratuláljak a díjesőhöz. Meglepetésként érte a stábot, vagy számítottatok ehhez hasonló sikerre a Chennai-i Filmfesztiválon?
BMD: Egyáltalán nem, pár nappal előtte kaptuk a hírt, hogy beválogatták erre a fesztiválra a filmet – már ez önmagában is nagy öröm volt. Ahhoz, hogy érthetőbb legyen, miért fontos dolog már maga a beválogatás is, tudni kell, hogy Chennai, – a dél-indiai klasszikus zene és tánc fellegvára, nagy befogadó és értő közegre kell gondolni, ami a kultúrát illeti. A szkepszis, ami itthon nálunk fogadhat egy ilyen témájú filmet ott is létezik, csak másik oldalról, vagyis hogy egy idegen forgat indiai tematikájú filmet a saját európai filmes nyelvén… és mivel nem voltunk ott, csak a díjak bizonyítják, hogy ez befogadásra talált. A külföldiek felé való nyitás a dél-indiai klasszikus tánctanítást illetően a 20. században kezdődött, míg maga a műfaj több ezer éves gyökerekkel rendelkezik. Úgy érzem, a film témája miatt a megmérettetés erőteljesebb.
Kisduna: A Bharatanatyam klasszikus dél-indiai tánc. Mesélnél arról, hogy miként hatott rád, miként kerültél közel ehhez a táncformához?
BMD: Színházzal foglalkoztam, a keleti színházi formákkal való találkozás ragadott magával, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. India sem fogalmazódott meg azonnal, pl. a Japán NO színházhoz is vonzódtam. Adódott a lehetőség, hogy itthon indiai táncot kezdjek tanulni, majd eljutottam Indiába, s ez hozta meg a végső döntést. Várakozásokkal indultam, de váratlan hazatalálás volt Dél-India a lelkemnek.
Kisduna: Meenakshi, azaz halszemű… miként lehet azonosulni egy ilyen jelzővel?
BMD: Pontosabban hal formájú szemű, íves szemre mondják… csak nehéz fordítani. Meenakshi – Parvati istennő egyik formája. Amikor Meenakshi darabot tanultam éppen a mesteremtől, más volt, mint a többi darab, igazán közel került hozzám… majd a mesteremet kitüntették, és ünnepség keretén belül táncoltam el ezt a táncot. Ez meghatározó élménnyé vált… mintha kinyílt volna egy ajtó, megható szakmai visszajelzést, reflexiót kaptam…
Tehát kívülről sodrás, belülről húzás a Meenakshi… és a kétkedés is, mert ez egy több ezer éves örökség – mi az én szerepem, kérdések állandóan felmerülnek, és az a visszajelzés ott nagyon fontos volt. Megerősített. Majd javasolták, hogy vegyem fel ezt a nevet. Ennek jelentősége, nyilvánvalósága itthon csapódott le, itt illeszkedett gondolataimba igazán. Fontos volt, hogy ne essek két kultúra közé, hogy itthon India hiányzik, Indiában pedig a szülőhazám. Ez tudatosodott, kikristályosodott, mára ezt a helyzetet erősségként, nem pedig gyengeségként élem meg.
Kisduna: Milyen szerepe van a víznek, a pataknak, folyónak a filmben? Vagy csak a hátteret adják a cselekményhez, miként a táj maga? És milyen érzés vízparton táncolni – ad-e valamit a víz közelsége?
BMD: Ez egy régi film terv, évekkel ezelőtt megfogalmazódott már, régóta van bennem, bennünk… de nem volt lehetőség a megvalósításra. A Yantra (magyar kísérleti táncfilm, 17 perc, 2008, r.: Tóth Tamás) elkészülte után hamar megszületett a váza ennek a filmnek.
A természetnek, víznek mindenképpen fontos szerep jutott, már csak a Hold miatt is, ami a kiinduló pont volt. A tánccal, táncossal összekapcsolódik a növényi világ, amely pedig kölcsönhatásban áll a vízzel, Holddal – energia áramlik közöttük, közösséget alkotnak. Az ösztönösségnek, a természeti erőnek megbúvó, de nagyon fontos szerepe van. Indiában minden folyó nagy anya, isteni minőségben.
Kisduna: Milyen szempontok alapján született a döntés a magyarországi forgatási helyszínről, a verőcei Duna-partról?
BMD: Rengeteg praktikus dolog is meghatározta. Egyrészről az ötlet, hogy vízparton forgassunk, és másrészről a technikai részletek, melyek döntően befolyásolták a helyszínválasztási folyamatot. Két nap alatt kellett például a duna-parti jeleneteket leforgatnunk, klasszikus versenyfutás volt, határidőkkel, miközben óránként emelkedett a víz szintje.
Másrészt tündérvarázs hely, sokszor el akartam jutni ide, amikor autóval elhaladtunk mellette. Ott van az a csalitos… oda be szeretnék menni, mozdult mindig bennem. Aztán mikor végigjártuk a terepet, kisgyerekként szökdécseltem hogy ez az, itt kell forgatni. Filmes szemszögből pedig… a fények… a fák, a folyó, patak közelsége és a tisztán, zavartalanul parti táj fogott meg minket. Az odvas fa – külön ajándék volt. Éjszakát kellett forgatni, amit technikailag nappal kellett megvalósítani, számos filmes ötlettel és utómunkával…
Kisduna: Táncművészként át tudod-e venni a helyszín ritmusát, le tudod-e táncban képezni a táj fizikai mivoltát valamiképpen?
BMD: Nagy hatással van rám mindenképp. A Bharatanatyam művészeti ág sajátossága az archaikus színészi játék. Ez egy nyelv, egy ösztönnyelv, mely univerzális emóciókra épít, nevetés, sírás, stb., így sok mindenre alkalmas, természetesen a mozdulatok is. Az arc mimikai játéka és a tánc egybeforrottsága, ennek a műfajnak a specialitása. A filmben, a sok rövidre vágott közeli arc több snitten át, látható lélekrezdülések – rendezői koncepcióban ez egy filmes alkalmazás. Az európai történetmesélés és a dél-indiai hagyományokra épülő arcmimika együttese – kísérlet a film részéről.
Kisduna: Téged mitől óv a filmben szereplő odvas fa?
BMD: Olyan hely, ami a világokat összeköti… belelépni, belebújni egy hagyományba, átváltozni.
A fa kérgét, erezettsége, párhuzamba húzzuk az elefánt bőrének redőivel a filmben.
Az ember – fa – állat egy – tulajdonképpen átlényegülés. Éjszaka a tudatalattihoz kapcsolódunk… Az itthoni tájban… és Indiában… a két sík párhuzamokat és különbözőségeket erősít fel… személyes vallomás is egyben…
Kisduna: India bárhol lehet?
BMD: India kulturális kincsei, örökségének kincsei bárhol lehetnek. Sok generáció felnőtt azóta, hogy fahéjat teszünk a tejbegrízre, és nem kérdezzük meg, hogy ez honnan van… nem kultúridegenség. A művészet, a kultúra is sok ízt hozhat, ha találkozhatunk vele. A filmet, ilyen értelemben párbeszédnek tekinthetjük, ahol képi és zenei elemeken keresztül kommunikálunk.
Kisduna: Merre tovább, milyen tervek foglalkoztatnak mostanság?
BMD: A film épp hogy csak elindult, reméljük, hogy a világ sok pontjára sikerül eljuttatni, és folytatódnak a Bharatanatyam előadások.
Kisduna: Köszönöm a beszélgetést, Dóra!
A Duna – Morgó patak torkolata környéki fotók: Kovács Gabriella fotói,
A werk fotók: Lisztes Edina képei
Holdon át
Stáblista:
rendező: Tóth Tamás
forgatókönyvíró: Bittner Meenakshi Dóra
operatőr: Révész Balázs, Tóth Tamás
szereplő:
Bharatanatyam táncművész
Bittner Meenakshi Dóra
Itt tekinthető meg a film, ha olvasóink kedvet kapnak e nem mindennapi csemegéhez:
2016. március 19. 20:00 MOHA Mozdulatművészek Háza, Budapest
A HOLDON ÁT című film vetítése és Bittner Meenakshi Dóra Bharatanatyam előadása
Facebook elérhetőség, követési lehetőség:
https://www.facebook.com/Over-the-Moon-Holdon-át-729595513839429/
Filmízelítő:
Holdon át trailer:
Yantra:
Guru:
