Ez is lehetett volna a mottója annak az egy napos konferenciának, amelyet a 15 éves születésnapját ünneplő nagymarosi Pedagógiai Szakszolgálat szervezett. Három kiváló szakember előadását hallhattuk: Dr. Szvatkó Anna pszichológus-gyógypedagógusét, Dr. Donauer Nándor neurológusét és Dr. Benkus Dóra gyermekpszichiáterét. Mindhárman a gyermekek életének egy-egy szeletét mutatták be, gyakorlati példákkal és praktikus tanácsokkal fűszerezve.
Szvatkó Anna a játéknak, mint életformának a fontosságáról beszélt, ami a szakemberek szerint sokkal hatékonyabb a kisgyerek fejlődése szempontjából, mint a ma oly divatos korai tanulás. Anna elmondta azt is, hogy mennyire hiányzik a mai gyerekek életéből az erőkifejtés – a nagy kényelem később visszaüt.
Donauer Nándor a kamaszkor visszásságaira hívta fel a fegyelmet. Kortünet, hogy a mai kamaszok keveset alszanak, keveset mozognak, és állandó csábításnak vannak kitéve. Az ijesztő kamaszkori tünetek: hogy nem fogékonyak, hogy hozzáférhetetlenek és lelassulnak, mind a tartós alváshiányra vezethetők vissza. Nem véletlenül mondták a régiek: aludj sokat és nőj nagyra! Kitért a manapság oly általános net-függőségre is. Jól jegyezzük meg: a net-függőség betegség! A kamasz elveszti a kontrollt, elhanyagolja baráti kapcsolatait, alváshiánnyal küzd és súlyos esetekben a gondolatait is elfoglalják a virtuális játékok. Sajnos a kamaszkori indulatokat is fokozza ez a helyzet.
Dr. Benkus Dóra segített a hallgatóságnak abban, hogy hová lehet fordulnia annak a családnak, amely bármilyen segítségre szorul a gyereknevelés kapcsán, akár függőségről, akár megoldhatatlannak tűnő nevelési problémáról van szó. Minden esetben elengedhetetlen a szülők és a szakemberek összefogása!
Összességében nagyon hasznos napot tudhatunk magunk mögött. Köszönjük az előadók és szervezők munkáját! Nem hagyhatjuk ki a beszámolóból a Nevelési Tanácsadó címen létrehozott jogelőd intézmény két megálmodójának a nevét: Szikriszt Éváét és Réti Ágnesét. Mindketten pszichológusok, és meghatottan vették át a köszönet virágait.
Könyvajánló – Amy Mccready: Az én, én, én járvány – Hogyan nevelj önzetlen gyereket egy önző világban? 21. sz. Kiadó
Baj esetén ide fordulhatunk:
Kék Pont:
- Gát utcai (központi) ambulancia: 215-78-33 és 06-70/607-49-69
- 1095 Budapest, Gát utca 25. 1/8
- Békásmegyeri ambulancia: 454-0876 és 06-70/607-50-30
- 1039 Budapest, Lukács György utca 3.
info@kekpont.hu
Megálló Reintegrációs és Közösségi Ház
+36 1 303 65 74 info@megallo.org
1084 Budapest, József utca 49.
Nyírő Gyula Kórház – OPAI– Drogbeteg Gondozó és Prevenciós Központ
- Telefon/fax: (+36-1) 452-9460, (+36-1) 452-9461, (+36-1) 236-0787
Email: drogambulancia@nyiro-opai.hu
MRE KIMM Drogterápiás Otthona
- Cím: 2465 Ráckeresztúr, Rákóczi F. u. 45.
- Központi telefon: +3625522-100
- Iroda: +36306944882
- Email: drogterapia@reformatus.hu
Heim Pál Gyermekkórház Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztály
1089 Budapest, Delej u. 13-15.
Telefon: 06-1-4599241 vagy 06-1-4599239
Krízisvonal:
Telefon: 06-80-2055-20
E-mail: bantalmazas.hu