Mívesek

0
549

„Építsd fel újra, építsed újra
a reménység templomát”
(Kormorán)

Míves Maros néven izgalmas közösségépítő kísérlet vette kezdetét Nagymaroson. Ötletgazdája Bálint Zsombor szobrászművész, aki hivatásához híven az egész tevékenységet a szobrászathoz hasonlította.

 Bálint Zsombor

Bálint Zsombor szobrászművész

„A  szobrászatban két hagyományos irányzat van/volt: az egyik a lefejtő, a lefaragó,a másik a hozzáadó. Mind a két módszer, technika jó, – lásd Michelangelot, vagy Rodint. Amit csinálok, kicsit olyan, mintha szobrot építenék, úgy tekintem, mintha mintáznék. Csakhogy a felelősség más, lásd a rókát a Kis Hercegből.
A dolog lényege, hogy rendszeresen – hétfőn és pénteken – összejövünk a nagymarosi iskolában, ahol beszélgetünk, különféle programokat szervezünk, teázunk és közben reményeim szerint kikristályosodik belőle valami jó, amivel saját magunkat éppúgy erősítjük, mint a kisvárost. Ezt a nagymarosi önkormányzat is fölismerte, és támogatja a kezdeményezést.

Folyamatosan megerősítettek a tapasztalásaim, hogy az embereknek nagy szükségük van a közösségi életre, a beszélgetésre, egy jó barátra, egy segítőre, vagy arra, hogy ők segíthessenek, mert igényük, hogy segítsenek, a létüknek értelme legyen. Most nem konkretizálnám, hogy honnan is kikből indultam, csupán annyit, hogy az a szándékom, hogy összehozzam az embereket vallástól, politikától független közösségbe. Ha már van közösség, dönt, hogy merre indul, én csak moderátor szeretnék lenni. Amióta ezzel a kérdéssel foglalkozom, látom, hogy milyen sokféle közösségépítési gyakorlat, kísérlet van. Nem véletlenül. De nehezebb megdolgozni az embereket, mint a gyémántot. Jézus Krisztus is kétezer éve teszi, több-kevesebb sikerrel.

Több konkrétummal szerettem volna válaszolni, de még minden képlékeny, alakulóban van.” – mondta el kérdésünkre Bálint Zsombor.

“Az igazi közösség egy olyan, két vagy több fős csoport, melynek tagjai, függetlenül (szociális, hitbéli, képzettségbeli, etnikai, gazdasági, politikai, stb.) hátterük sokféleségétől, elfogadták és áthidalták különbözőségeiket, ezáltal lehetőségük nyílik őszinte és hatékony kommunikációra és arra, hogy együtt dolgozzanak olyan célokért, melyeket mindnyájuk közös hasznára érhetnek el.”
“Az igazi közösség kialakítása szándékos és kihívásokkal teli. A csoportos folyamat megkívánja, hogy az egyén feladja a tanult védekezési, és a szokásos viselkedési formáit. A tagok fokozott felelősségvállalása, kockázatvállalása és sebezhetősége nyomán, a csoport egy “biztonságos hellyé” válik, ami által egy olyan környezetet biztosít, amelyik elfogadó, az emberi sokszínűséget értékelő, a személyes fejlődést, gyógyulást és önismeretet tápláló.” 

Forrás: igaziközösség.hu

Fotó: Bálint Zsombor

vgy