Időutazás parittyával – Nagymaros, augusztus 19.

0
139

Lehet vitatkozni azon, hogy az egymást érő fesztiválok, hagyományőrző napok, emléknapok mi végre? Hiszen a nyári handabandáknak egy a céljuk: fogyassz és fizess. Ja, meg vigadj is, persze. Sokszor valóban mondvacsinált ürüggyel jön létre egy-egy feszt, és maradjunk annyiban, a gumicukor árát aranyban, unciában, na. Mégis, mégis.

 

Aug_20_7
Nagymaros, borünnep

 

Aug_20_8
Séta a borospohárral

 

Délután négy, augusztus 19. Üres a nagymarosi sétáló utca… nyilván nem így tervezték, hiszen Bornapok, vagy mi lesz itt másnapra is meghirdetve. Hol a nép? Hát, még nem ért haza, kérem. Pech. Késődélutánra mégis gyűlik a tömeg, és mire lemegy a zúzós zene, jöhet az, amire sok ifjú csillogó szemmel várt: a lovagok!

 

Aug_20_2
Visegrádi dobosok

 

Aug_20_3
Történelmi játék felnőtteknek is

 

Aug_20_6
Kard ki, kard!

 

Koppan a parittya, a pajzs erőteljesen zeng, ha karddal találkozik, a nyakon az erek kitagadnak. Az 1990-ben újraalapított visegrádi Szent György Lovagrend talán nemhiába küzd – szó szerint – hogy felhívja a figyelmet a lovagtársak segítésére és a  keresztény eszmék gyakorlására, hiszen e kettőre esküdtek fel 1326-os alapításuk után 1990-es újjáalapításuk óta ismét. „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt.” Jelmondatuk furcsán csenghet a mai világban… de ők valóban komolyan gondolják. Csatakiáltásaiktól volt hangos az utcácska és néha a virágágyás is… Ha jövőre is erre járnak, tiszteljék meg a lovag urakat tapsukkal.

 

Aug_20_1
Lovagok

 

Külön hab volt az ünnepi tortán, hogy a tartalmas kora esti programot követően a tűzijátékot is szívünkbe zárhattuk – jóval kevesebb utazással és tömeggel, mintha Pestre mentünk volna 20-án.

Kovács Gabriella

A szerző fotóival